Interjúsorozat a Nemzetközi Hét kapcsán – Ito Toshimitsu

Interjúsorozat a Nemzetközi Hét kapcsán – Ito Toshimitsu

Interjúsorozat a Nemzetközi Hét kapcsán – Ito Toshimitsu

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2024. április 22-26. között rendezte meg nagy sikerű Nemzetközi Hetét.
A Nemzetközi Hétre Európából, Ázsiából és Afrikából is érkeztek vendégelőadók, akik bejárták egyetemünk valamennyi helyszínét, és egy-egy igazán különleges témában tartottak előadást vagy workshopot a hallgatóknak és a partnerintézményekből érkezett érdeklődőknek.
Négy külföldi előadóval készítettünk interjút Ghánától Indonéziáig, ezeket publikáljuk itt a Nemzetközi Hírek alatt.

Prof. Ito Toshimitsu, szobrászművész, Hiroshima Egyetem, Japán

Bemutatná a Hiroshima Egyetem Művészeti Karát?

A Hiroshima City University három karból áll: Nemzetközi Tanulmányok Kar, Információs Tudományok Kar és a Művészeti Kar. Az egyetem irányelveinek megfelelően a nemzetköziesítésre fókuszálunk, jelenleg húsz külföldi egyetemmel van megállapodásunk.

A Művészeti Kar a gyakorlatközpontú oktatásra, kutatásra törekszik azzal a céllal, hogy olyan művészeket képezzen, akik meghatározó szerepet játszanak a világban. Ami az oktatáspolitikát illeti, a koncepció a következő: „eredeti művészi kifejezések megszerzésére való törekvés, a hagyományok tiszteletben tartása mellett”. Úgy vélem, ez egybecseng a Magyar Képzőművészeti Egyetem elveivel is.

A Hiroshimai Művészeti Karnak két nagy tanszéke van. A Képzőművészeti Tanszékhez tartozik a japán festészet, az olajfestészet és a szobrászat szak. A Design és Iparművészeti Tanszékhez az alábbi szakok tartoznak: kortárs kifejezések, háromdimenziós modellezés, vizuális média, fémmegmunkálás, festés és hullámosítás, lakkformázás.

Tudna valami különlegeset vagy tipikusan helyi jellegzetességet említeni a Hiroshimai Egyetem Művészeti Karáról?

A Szobrász Tanszék, ahol tanítok, számos művészeti projektet folytat az iskolán kívül is. Szülővárosunkban, Hirosimában kiállításokat terveztünk és valósítottunk meg az atombombázás után megmaradt épületek és a város főutcáinak felhasználásával. Hirosimán kívül pedig az egyre inkább elnéptelenedő településeket és távoli szigeteket céloztuk meg, ahol szintén rendszeresen szervezünk projekteket és kiállításokat. Úgy gondoljuk, hogy azáltal, hogy a tanárok, diákok, sőt öregdiákok is részt vesznek ezekben a művészeti projektekben, ráirányíthatjuk a figyelmet ezekre a területekre, és (újra) felfedezhetjük őket.
Mindemellett a formatervezés és a kézművesség területén aktívan támogatjuk a helyi vállalatokkal és a régióval való együttműködési megállapodásokat.

Ön előadást valamint workshopot is tartott “Land memory and artwork” címmel. Kérem, meséljen nekünk erről.

Napjainkban a globalizáció nagy léptékben halad előre mindenhol, beleértve a politikát, a gazdaságot és a kultúrát is. Ennek következtében, különösen a kultúra tekintetében, az egyedi helyi kultúrák és életkörnyezetek elvesznek, és egyre inkább az a tendencia, hogy a művészi kifejezéseket is egységes értékek alapján mérik. Azonban még ma is minden régiónak megvan a maga történelme és egyedi kultúrája, és úgy vélem, hogy a művészek kutatás révén megérthetik ezeket, és megjeleníthetik a műveikben, és ezáltal új és gazdag kultúrát teremthetnek.
A workshopon arra kértünk minden résztvevőt, hogy rajzolja le a mentális tájképét tussal (monokróm), majd ennek háromdimenzióssá tétele során megpróbáltuk azt egyedi és eredeti szobrászati formában is megragadni.

Mi a jelenlegi projektje, min dolgozik éppen?

Jelenleg a 2025-ös Setouchi Triennáléra végzek kutatásokat Shodoshima kapcsán, és egy új alkotáson is dolgozom.
Nagy kihívás számomra, hogyan lehet szoborként kifejezni a tájat, amelynek nincs olyan egyértelmű formája, mint az emberi testnek vagy az állatnak.

Mit talált a legérdekesebbnek Budapesten és egyetemünkön?

Budapesten rengeteg bronzszobor található, amelyek a város történetét mesélik el, és gyönyörű tájképet alkotnak. A szobrászok technikája kimagasló, különösen az ember mozdulatai valóságosak és erőteljesek.
Nekem, aki a japán művészeti egyetemről érkezett, nagyon érdekes volt megismerni az MKE oktatáspolitikáját és projektjeit.



Diploma 2026 #JövőKÉPZŐ

Május 19-én indul a Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak nagy hagyományú diplomakiállítás-sorozata.

Diploma 2026 #JövőKÉPZŐ

Elhunyt Veress Sándor László (1934–2026)

2026. május 21-én, életének 92. évében elhunyt Veress Sándor László...

Elhunyt Veress Sándor László (1934–2026)

Inter Alia 

Intermédia diplomakiállítás a Bakáts Bunkerben
Megnyitó: 2026.06.25., 19:00
Helyszín: Bakáts Bunker
Látogatható: 2026.06.25 – 07.10.

Inter Alia 

Krizsán Családi Alapítvány Díj

Pályázati határidő:
2026. július 6. (hétfő), 12:00 óra

Krizsán Családi Alapítvány Díj

Az alkotás kulisszái – Múzeumok Éjszakája a Képzőn

Időpont: 2026. június 20. szombat

Az alkotás kulisszái – Múzeumok Éjszakája a Képzőn

Intermédia-művész Diploma 2026 # JövőKÉPZŐ

Helyszín: MKE | Barcsay terem, Aula
Megtekinthető: 2026.06.16 -18.
Védés: 2026.06.16., 10:00 

Intermédia-művész Diploma 2026 # JövőKÉPZŐ

Szakkör különkiadás – A Képzőművészet-elmélet Tanszék alapszakos diplomaprojektjének záróeseménye 

Időpont: 2026. június 17., 16:00
Helyszín: Lehetőségek tere
Látogatható: 2026. június 17., 16:00-18:00 

Szakkör különkiadás – A Képzőművészet-elmélet Tanszék alapszakos diplomaprojektjének záróeseménye 

Meghívó Da Silva Vitor Augusto Bento angol nyelvű doktori védésére

Időpont: 2026.06.16., 10:00
Helyszín: MKE Doktori Iskola, Feszty-ház

Meghívó Da Silva Vitor Augusto Bento angol nyelvű doktori védésére

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

2026. JÚNIUS 4–15.

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

Látogatási lehetőség az Indonéz Nagykövetségen

Az Indonéz Köztársaság Budapesti Nagykövetsége 2026 júniusában „Visit-Embassy Month” címmel programsorozatot szervez...

Látogatási lehetőség az Indonéz Nagykövetségen

Lelkes gyakornokot keresünk! 

KET MA diplomaprojekt
Megnyitó: 2026.06.05. 19:00
Helyszín:art quarter budapest
Megtekinthető: 2026.06.05 – 07.03.

Lelkes gyakornokot keresünk! 

65 +/- Amire megöregszünk — csoportos kiállítás

KET MA diplomaprojekt
Megnyitó: 2026.06.05., 18:00
Helyszín: aqb Project Space
Látogatható: 2026.06.05 – 07.03.

65 +/- Amire megöregszünk — csoportos kiállítás

Nemzetközi bábos workshopon vettek részt hallgatóink Olaszországban 

A Látványtervező Tanszék harmadéves, báb specializációjú hallgatói egyhetes nemzetközi workshopon vettek részt Polignano a Mare-ban

Nemzetközi bábos workshopon vettek részt hallgatóink Olaszországban 

Csendkirály címmel nyílik hallgatóink és munkatársaink kiállítása az Esernyős Galériában

Megnyitó: 2026.06.04., 19:00
Helyszín: Esernyős Galéria
Megtekinthető: 2026.06.04 – 07.02.

Csendkirály címmel nyílik hallgatóink és munkatársaink kiállítása az Esernyős Galériában

I’m an archived document / Archív dokumentum vagyok

Az Intermédia és Képzőművészet-elmélet Tanszék hallgatóinak közös kiállítása
Megnyitó: 2026.06.04. 19:00
Helyszín: Bakáts Bunker
Megtekinthető: 2026.06.05–18.

I’m an archived document / Archív dokumentum vagyok

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Borsos Miklós születésének 120. évfordulója alkalmából

A pályaművek beadási határideje: 2026. augusztus 14.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Borsos Miklós születésének 120. évfordulója alkalmából

Egy-egy millió forint az AMADEUS díj nyerteseinek jutalma

Az AMADEUS Alkotói Ösztöndíj évtizedek óta támogatja a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő- és szobrász hallgatóit. 

Egy-egy millió forint az AMADEUS díj nyerteseinek jutalma

A Képző szenátusa nagy többséggel támogatta Erős István rektorjelölti pályázatát 

23 igen, 2 nem, 2 tartózkodás (1 érvénytelen) mellett az egyetem szenátusa megszavazta Erős István rektorjelölti pályázatát.

A Képző szenátusa nagy többséggel támogatta Erős István rektorjelölti pályázatát 

Kinn világos címmel nyílt kiállítása Szabó Ádámnak

Helyszín: INDA Galéria
Megtekinthető: 2026.05.14. – 06.17.

Kinn világos címmel nyílt kiállítása Szabó Ádámnak

Come as you are -  Between us 

Megnyitó: 2026.05.28. 16:30 
Helyszín: KPMG
Megtehinthető: 2026.05.29 – 06.24.

Come as you are -  Between us 

Hallgatóink kiállításai nyílnak a Werk Akadémián

Fekete Borbála, Purgell Réka - Hiperbola
Megnyitó: 2026.06.01. 18:00
Helyszín: Werk Akadémia
Megtekinthető: 2026.06.01– 21.

Hallgatóink kiállításai nyílnak a Werk Akadémián

Krizsán-díj 2026

Nemzetközi lehetőség végzős hallgatóknak
Pályázati határidő: 2026.07.06., 12:00

Krizsán-díj 2026

Ezüstgerely 2026

Regisztráció indulása: 2026.06.01.

Ezüstgerely 2026

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

A Fulbright Bizottság az idén az alábbi kategóriákban hirdet ösztöndíjakat a 2027-2028-as tanévre az Egyesült Államokba.

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

A Képző epreskerti kerítéskiállítása
Időpont: 2025.02.17-től az év végéig 0-24 órában látogatható
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert, kerítés

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pályázati határidő:2026.02.02 – 2027.01.29.

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

előKÉPZŐ

MKE Core10 Kurzusok – Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Én és az akt modell

Drozdik Orshi Orsolya, a Képző alumnija, Munkácsy- és Prima Primissima díjas képzőművész kiállítása
Megnyitó: 2026.01.24. 17:00
Helyszín: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Patkó Imre Gyűjtemény, Vastuskós ház
Megtekinthető: 2026.08.30-ig

Én és az akt modell

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Időpont: 2026.01.22., 14.00
Helyszín: Lengyel Intézet

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Megalakult a megújult Etikai Bizottság a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Ülésezett az egyetem szenátusa december 10-én, melyen több, az intézmény jövőjét befolyásoló döntés született.

Megalakult a megújult Etikai Bizottság a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Megállapodott az egyetem vezetése és a HÖK

Az egyetem vezetői és a Hallgatói Önkormányzat képviselői az elmúlt napok intenzív és konstruktív tárgyalásai után az alább közöltekben állapodtak meg...

Megállapodott az egyetem vezetése és a HÖK

MKE sajtóközlemény 2025 november 25.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem az egyetem kollégiumában 2022-ben történt sajnálatos eseményekről...

MKE sajtóközlemény 2025 november 25.

MKE sajtóközlemény 2025 november 24.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem kollégiumában 2022-ben történtekkel kapcsolatban...

MKE sajtóközlemény 2025 november 24.

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2025/2026-ös és 2026/2027-es tanév
(KA171-es projektek esetében 2027/2028-as tanévig).

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására