Ahogy fent, úgy lent - ami nagyban, az kicsiben – A Képzőművészet-elmélet Tanszék 2024-es diplomaprojektjei

Ahogy fent, úgy lent - ami nagyban, az kicsiben – A Képzőművészet-elmélet Tanszék 2024-es diplomaprojektjei

Ahogy fent, úgy lent - ami nagyban, az kicsiben – A Képzőművészet-elmélet Tanszék 2024-es diplomaprojektjei

A Képzőművészet-elmélet Tanszék alap- és mesterszintű átfogó művészetelméleti, kurátori, valamint gyakorlati ismereteket oktat hallgatóinak. A Magyar Képzőművészeti Egyetem a 2009/10-es tanévben Képzőművészet-elmélet alapszakot indított, majd a 2022/23-as tanévvel kezdődően ismét elindult a Kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek mesterképzési szak is. További információ a képzésről
Az egyéni szakdolgozat elkészítése mellett a hallgatói csoportok komplex kurátori projektet is megvalósítanak. Idén öt, nyilvánosan bemutatott projektet ajánlunk az érdeklődők figyelmébe.

Ezek egyike az Ahogy fent, úgy lent – ami nagyban, az kicsiben:

Ahogy fent, úgy lent - ami nagyban, az kicsiben

(Kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek MA)

Megnyitó: 2024. május 13. 18:00
Helyszín: FKSE - Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (1077, Budapest, Rottenbiller utca 35.)
Megtekinthető: 2024. május 13 - június 2.

A projekt négy tematizált megközelítésben – közösség, presztízs, elitizmus, ellenállás – vizsgálja a hazai kortárs képzőművészeti intézményrendszer működését, amelyet több szatellit esemény összekapcsolásából szerkesztett kiállításon keresztül mutat be, elsősorban a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) tereiben. A kiállítás megpróbálja modellezni az intézményrendszer pillangóhatás-szerű működését, amelyet számos személyes vagy szakmai döntés befolyásol. Az intézményrendszer résztvevői gyakran kénytelenek spontán megoldásokat találni a felmerülő problémákra, ezért a kiállítás az utolsó hetében kirajzik, és az alprojektek Budapest különböző pontjain bukkannak föl.

///

A kiállítás részeként négy alkalommal közösségi főzés keretében valósulnak meg olyan kísérleti események, amelyek a közösségépítés és tudásátadás lehetőségeit vizsgálják a résztvevő művészekkel.

Résztvevők: Bagi Attila, Fajgerné Dudás Andrea és Murányi Mózes Márton.

Időpontok:

2024. május 15. 16:00 - 19:00 (Murányi Mózes Márton) - FKSE
https://forms.gle/a3ZxfDq7Qi9uvQKPA

2024. május 22. 10:00 - 15:00 (Fajgerné Dudás Andrea) - FKSE
https://forms.gle/HjmSxuqXr9tRQQQP9

2024. május 30. 17:00 - 19:00 (Common Jam) - Kapisztrán tér
https://forms.gle/2H72QNUpbptujt6f6

2024. június 2. 13:00 - 16:00 (Bagi Attila) - Városliget
https://forms.gle/t5bMxnq2FVGr4DXWA

///

Elengedhetetlen a művészgenerációk közötti megfelelő párbeszéd és kapcsolat kialakítása, amely két alkalommal megvalósuló kollaboratív installációban ölt testet.

Alkotók: Nunkovics Róbert és Keserue Zsolt / Góth Martin és Hecker Péter.

Időpontok: 2024.május 13. és 26., 17:00

///

A művészeti mező résztvevői interjú alapú kisfilmben mesélnek a közegre jellemző csoportkohéziós tényezőkről, a hierarchikus vagy szükséges kiválasztási mechanizmusokról.

Megszólalók: Bagi Attila, Erhardt Miklós, Fenyvesi Áron, Galántai György, Molnár Annamária, Nagy Gergely, Orbán György, Rózsa Luca Sára, Simon Zsuzsi

Operatőr: Simon Zsuzsi
Vágó: Bencze Blanka

Bemutató időpontja: 2024. május 16. 18:30

///

Az intézményi presztízs összetett és ellentmondásos mivoltára a kiállítás köztéri, valamint kiállítótermi ledfalon futó alkotásokkal reflektál.

Kiállító művészek és szakemberek: Benczúr Emese, Borsos Lőrinc, Dés Márton, Gerber Márton, Gerber Pál, Kazsimér Soma, Sugár János, Pólya Zsombor

Kurátorok: Fodor Balázs, Kósa Jázmin Aglája, Kovács Kristóf (Sajnos Gergely), Novák Lea (Kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek mesterképzés)


Arculat: Máté Dániel

Konzulens: Lázár Eszter

NOVEMBER 25. INFO

NOVEMBER 25. INFO

Magyari Balázs: Elidegenített alakzatok

Megnyitó: 2025.12.09., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2025.12.10– 19.

Magyari Balázs: Elidegenített alakzatok

Setényi Anna Eszter: Kitchen Debate

Megnyitó: 2025.12.05., 18:00
Helyszín: PUCCS Contemporary Art
Megtekinthető: 2025.12.05 – 2026.01.09.

Setényi Anna Eszter: Kitchen Debate

PÁRBESZÉD

Megnyitó: 2025.12.04., 18:00
Helyszín: 2091 Etyek, Magyar utca 65.
Megtekinthető: 2026.01.09-ig

PÁRBESZÉD

Szobák Prágában

Az MKE hallgatóinak installációi a POKOJE kiállításon

Szobák Prágában

A fény árnyékot vet?

GRAFIKUSMŰVÉSZ HALLGATÓK KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2025.12.03., 18:30
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2025. 12.03– 18.

A fény árnyékot vet?

Újabb képző Red Dot díj – Tőrincsi Krisztián sikere

Tőrincsi Krisztián tervezőgrafikus oktatónk Red Dot díjat nyert új MVM Flow font család tervével.

Újabb képző Red Dot díj – Tőrincsi Krisztián sikere

Jelszó: Könnyedség

Időpont: 2025. december 10., 19:00
Helyszín: Zeneakadémia, Solti Terem

Jelszó: Könnyedség

A Képző Bakuban: új megállapodás és nemzetközi együttműködés

November 18. és 21. között Bakuban, Azerbajdzsánban megalakult a türk művészeti felsőoktatási intézmények Rektori Konferenciája...

A Képző Bakuban: új megállapodás és nemzetközi együttműködés

Typoflow Biennálé Győr

Tervezőgrafika sikerek és díjak

Typoflow Biennálé Győr

TypoFlow, a betű ünnepe

Az ország első tipográfiai biennáléján, a Győrben rendezett TypoFlow-on részt vett az MKE illusztráció specializációja is.

TypoFlow, a betű ünnepe

Egy testen keresztül…

Dicső Eszter Nóra kiállítása a Partiumi Keresztény Egyetemen
Helyszín: PKE Művészeti Tanszék, Nagyvárad

Egy testen keresztül…

„Where the Wild Roses Grow”

Benkovics Virág és Matulányi-Szabó Zita kiállítása
Megnyitó időpontja: 2025.11.29., 18:00
Helyszín: ISBN+ Galéria
Megtekinthető: 2025. 2025.11.29 – 12.23.

„Where the Wild Roses Grow”

KŐNIG Frigyes

Időpont: 2025.11.29., 15:00
Helyszín: Csók István Képtár, Székesfehérvár
A kiállítás megtekinthető: 2025.11.29 – 2026.04.19.

KŐNIG Frigyes

Kovács Zoltán: Metszéspont

Megnyitó: 2025.11.25., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
A kiállítás megtekinthető: 2025.11.06 – 12.05.

Kovács Zoltán: Metszéspont

Új oktatónk Suplicz Gergely

Suplicz Gergely 2025 szeptembere óta az MKE Grafika Tanszékének képgrafika specializációjának új oktatója.

Új oktatónk Suplicz Gergely

Beke 80+1. Tükör/képmás

Megnyitó: 2025.11.26., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2025.11.26 – 2026.01.17.

Beke 80+1. Tükör/képmás

„the_print_fest Budapest”

Megnyitó: 2025.11.28., 18:00
Helyszín: MKE | Kondor Béla Galéria
Megtekinthető: 2025.11.12 – 2026.01.31.

„the_print_fest Budapest”

Milinszki Boglárka: nem gondolni kollektív, nem gondolni privát

Megnyitó: 2025.11.14., 18.00
Helyszín: Kortárs Galéria Szabadka
Megtekinthető: 2025.11.15 – 12.31.

Milinszki Boglárka: nem gondolni kollektív, nem gondolni privát

BARCSAY JENŐ TANULMÁNYI JUTALOM PÁLYÁZAT 2025/26 

A Művészeti Anatómia, Rajz- és Geometria Tanszék Pályázati felhívása
Pályázni 2025. december 14. éjfélig

BARCSAY JENŐ TANULMÁNYI JUTALOM PÁLYÁZAT 2025/26 

Culture Moves Europe

A pályázati felhívásra 2026. április 30-ig, minden hónap utolsó napján éjfélig lehet jelentkezni.

Culture Moves Europe

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Megnyílt a Culture Moves Europe egyéni pályázata
Jelentkezési határidő: 2026.04.30-ig, minden hónap végéig.

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Az Epreskert rejtett arcai

– Exkluzív kultúrtörténeti séta a művészet kertjében Bóka B. Lászlóval
Időpontok: November végéig meghatározott pénteki és vasárnapi napokon

Az Epreskert rejtett arcai

Bécsben találkozik a Művészet és a Robotika

Pályázati felhívás az Arts & Robots at ICRA 2026-ra
Jelentkezési határidő: 2025.12.22.
Konferencia időpontja: 2026.06.01–05.
Helyszín: Bécs, Ausztria

Bécsben találkozik a Művészet és a Robotika

OKTÓBER

Megnyitó: 2025.10.14. 18:00
Helyszín: BTM Kiscelli Múzeum, Oratórium
Megtekinthető: 2025.10.15–2026.10.25.

OKTÓBER