Best of Program: Kék hold alatt – Kortárs zeneművek álom és valóság határán
Best of Program: Kék hold alatt – Kortárs zeneművek álom és valóság határán
Kortárs zeneművek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző hallgatóitól, zeneművész hallgatók előadásában a Magyar Képzőművészeti Egyetem Best of Diploma kiállításán.
Időpont: 2024. augusztus 14. szerda, 19 óra
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay terem (1062 Budapest, Andrássy út 69–71.)
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztráció:
Fellépnek:
Garics Laura – ének
Kovács Luca – ének, zongora
Pintér Anna – fuvola és altfuvola
Eszenyi Zsombor – klarinét és basszusklarinét, zongora
A Magyar Képzőművészeti Egyetem idén először Best of Program címmel nyári programsorozatot indít a Best of Diploma kiállításhoz. Nyáresti koncertek, szubjektív tárlatvezetés és gyerekeknek szóló múzeumpedagógiai foglalkozás várja az érdeklődőket az MKE impozáns műemléki épületének Barcsay termében, Budapest egyik legfrissebb szemléletű kortárs kiállításán.
A programsorozat második eseménye ez a kortárs zenei koncert.
A koncerten többek között elhangzik Papp Mátyás, 2024-ben született diplomamunkája, a négy tételes, szoprán hangra, fuvolára és klarinétra írt „Kék hold alatt” című kamaramű. A négy dal az álmok világába kalauzol, négy különböző hangulatú versen keresztül. Hol van az álom és a valóság határa? Irányíthatjuk-e álmainkat? Vagy ha nem, legalább átaludhatjuk őket? A dalok alapjául Szakács Eszter, Szabó T. Anna és Karinthy Frigyes versei szolgálnak, amelyekben ezek és ehhez hasonló kérdések merülnek fel.
A koncerten szintén elhangzik Gerebics Sándor 2023-as, az LFZE házi zeneszerzőversenyén különdíjjal jutalmazott Pieces for clarinet solo című darabja. A mű célja: rövid, frappáns, ámde merőben különböző karakterű tételek bemutatása klarinéton, atonális zenei köntösben.
Részletes program:
1. Papp Mátyás: Kék hold alatt
Előadók: Garics Laura (ének), Pintér Anna (fuvola, altfuvola), Eszenyi Zsombor (klarinét, basszusklarinét)
2. Philippe Gaubert: Fantasie
Előadók: Pintér Anna (fuvola), Kovács Luca (zongora)
3. Gerebics Sándor: Pieces for clarinet solo
Előadó: Eszenyi Zsombor (klarinét)
4. Kocsár Miklós: Virágének
Előadók: Garics Laura (ének), Eszenyi Zsombor (zongora)
5. Kerekes János: Zápor
Előadók: Garics Laura (ének), Eszenyi Zsombor (zongora)
6. Eszenyi Zsombor: Szerelmes vagyok én...
Előadók: Garics Laura (ének), Eszenyi Zsombor (zongora)
7. Ian Clarke: Hypnosis
Előadók: Pintér Anna (fuvola), Kovács Luca (zongora)