ArtHungry Díj – A döntősök és a várva várt díjátadó

ArtHungry Díj – A döntősök és a várva várt díjátadó

ArtHungry Díj – A döntősök és a várva várt díjátadó

Az ArtHungry Díj idei versenye ismételten figyelemre méltó alkotásokat hozott: Több mint 200 pályamunka érkezett be a szervezőkhöz, amelyek közül a tízfős szakmai zsűri választotta ki azokat a kiemelkedő projekteket, amelyek végül a döntőbe kerültek. A zsűri tagjainak nem volt könnyű dolga, hiszen az idei mezőny kiemelkedően erős volt, de a legjobb 55 alkotás így is megmérettetheti magát a díjakért.

A döntősök művei egy pop-up kiállításon kerülnek bemutatásra, ahol az érdeklődők megismerhetik a legújabb grafikai, illusztrációs és dizájn megoldásokat. A kiállításhoz készített limitált példányszámú katalógusban szintén helyet kapnak a döntős alkotások, és minden döntős és díjazott alkotó megkapja a saját példányát.

Az ünnepélyes díjátadóra 2025. március 6-án, csütörtök este 19:00 órakor kerül sor a Deák Palotában, a Deák Ferenc utcában. Az eseményen kiderül, mely projektek nyerik el a fődíjat, a második és harmadik helyezéseket, illetve a különdíjakat.

Ne csüggedjenek azok, akik nem kerültek a shortlistre, hiszen idén is kiosztásra kerül a közönségdíj, amely február 28-ig regisztrált tagjaink szavazhatnak. A közönségdíjra minden nevezett projektre leadhatóak a voksok, így bárki esélyes lehet a közönség kedvencének választására.

Képzőművészeti kapcsolódások a döntősök között

A díjátadó és a kiállításmegnyitó különlegessége, hogy több Képzőművészeti Egyetemhez köthető alkotó kapott helyet a döntősök között. A zsűri tagjai között szerepel Tábori-Simon José, a Képzőművészeti Egyetem egyik elismert alumnusa. Több jelenlegi oktató és egykori diák is képviseli az intézményt a versenyen:

Farkas Anna illusztráció specializáció oktató
Vörös Botond illusztráció specializáció oktató
Kiss József Gergely, a Képzőművészeti Egyetem alumnusa
Marcell Tamás, a Képzőművészeti Egyetem alumnusa
Sved Angelina, a Képzőművészeti Egyetem alumnusa

Gratulálunk a döntősöknek és kívánunk sok sikert a díjátadón! A díjak és a közönségdíj mellett az alkotások folytathatják pályafutásukat a kiállításon és az albumban is, amely az ArtHungry Díj legfrissebb kiemelkedő munkáit összegzi.

Hallgatóink alkotásai a 6. Egyiptomi Nemzetközi Grafikai Triennálén

Biró János, Öllinger Péter Zoltán és Suplicz Gergely

Hallgatóink alkotásai a 6. Egyiptomi Nemzetközi Grafikai Triennálén

Kiemelkedő teljesítmény az OMDK-n – 25 díjat hoztak el a Képző hallgatói

A 2025. április 23–25. között Egerben megrendezett Országos Művészeti Diákköri Konferencián a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói kiemelkedő eredményeket értek el

Kiemelkedő teljesítmény az OMDK-n – 25 díjat hoztak el a Képző hallgatói

Csörgedezés és áradás - a szexualitás fluid olvasatai

A KÉPZŐMŰVÉSZET-ELMÉLET ALAPSZAKOS HALLGATÓK DIPLOMAPROJEKTJE
Időpont: 2025.05.15. 18:00 és 20:00 órai kezdettel
Helyszín: Artus Stúdió, színházterem

Csörgedezés és áradás - a szexualitás fluid olvasatai

Architectural Heritage (Tanulmánytervek)

FELSMANN TAMÁS KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2025.05.08., 18.00.
Helyszín: Barabás Villa Galéria
Megtekinthető: 2025.05.9 – 29.

Architectural Heritage (Tanulmánytervek)

Felújítás előtt

ÖTVÖS ZOLTÁN KIÁLLÍTÁSA A CSONGRÁD GALÉRIÁBAN
Megnyitó: 2025.05.09., 17:00
Helyszín: Csongrád Galéria
Megtekinthető: 2025. 05.09. – 06.07.

Felújítás előtt

Holnapután minden megváltozik / OFF BIENNÁLE

I. Helyszín: Ernyey József Gyógyszerésztörténeti Könyvtár - Semmelweis Orvostörténeti Múzeum
Megtekinthető: 2025.05.08. – 06.13.
II. Helyszín: Magánlakás
Koszorú utca 27.: 2025.05.08. – 06.14.

Holnapután minden megváltozik / OFF BIENNÁLE

Szurcsik József: Szelíd valóság

Megnyitó: 2025.05.07., 18:00
Helyszín: Városháza, Budaörs
Megtekinthető: 2025.05.07 – 11.

Szurcsik József: Szelíd valóság

A szecesszió forradalma

Megnyitó: 2025.04.30., 18:00
Helyszín: Szentendrei Képtár
Megtekinthető 2025.05.01 – 08.31.

A szecesszió forradalma

Bukaresti Szobrászati Napok 2025

Megtekinthető: 2025.0426. – 05.11.
Helyszín: Combinatul Fondului Plastic, Bucharest, Romania

Bukaresti Szobrászati Napok 2025

POSZTAMENS 2. RÉSZ

Persona Umbra, Beszélgetés Gaál József Munkácsy-díjas képzőművésszel

POSZTAMENS 2. RÉSZ

HIATUS / Augusztinyi Fruzsina kiállítása

Megnyitó: 2025.04.24., 19:00
Helyszín: Telep Galéria
Megtekinthető: 2025.04.24. – 05.20.

HIATUS / Augusztinyi Fruzsina kiállítása

Pillanatnyi elmék

DEZSŐ TAMÁS ÉS SZABÓ NÓRA KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2025.04.29., 18:00
Helyszín: Budapest Galéria
Megtekinthető: 2025.04.30. – 07.06.

Pillanatnyi elmék

Álmodni muszáj – Szabó Ádám osztályának kiállítása

Megnyitó: 2025.04.25., 19:00
Helyszín: MAMŰ Galéria
Megtekinthető: 2025.04.25– 05.14.

Álmodni muszáj – Szabó Ádám osztályának kiállítása

MIO DIO

ERŐS APOLKA MUNKÁCSY-DÍJAS SZOBRÁSZMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2025.04.23., 18:00
Helyszín: Óbudai Társaskör Pincegaléria
Megtekinthető: 2025.04.23 – 05.23.

MIO DIO

Ötvös Zoltán: Mi hát az idő?

Megnyitó: 2025.04.15., 19:00
Helyszín: Neon Galéria (1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 17.)
Megtekinthető: 2025.04.16. – 05.10.

Ötvös Zoltán: Mi hát az idő?

Az élet művészete

Szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon (1895-1914)
Helyszín: Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria
Megtekinthető: 2025. április 4. – október 5.

Az élet művészete

Kőnig Frigyes: Múltbéli arcok

RÉGÉSZETI ARCREKONSTRUKCIÓK KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2025.02.26., 17:00
Helyszín: Tornyai János Múzeum
A kiállítás megtekinthető 2025.02.26. – 09.14.

Kőnig Frigyes: Múltbéli arcok

Hiányzó Tekintet – Révai Ilka elfeledett életműve

2024. november 15.–2025. június 1.
Megnyitó: 2024. november 14., csütörtök, 18:00

Hiányzó Tekintet – Révai Ilka elfeledett életműve