Sarfenstein Ditta nyerte a Costa Art & Craft nagydíját

 Sarfenstein Ditta nyerte a Costa Art & Craft nagydíját

 Sarfenstein Ditta nyerte a Costa Art & Craft nagydíját

Az MKE szobrászművész hallgatója, Sarfenstein Ditta nyerte a Costa Art & Craft pályázat nagydíját „Sok tej, kis kávé, cukornélkül” című alkotásával.

A Costa Art & Craft pályázatra bármilyen, a kávé vagy a kávézás által inspirált új, eddig máshol be nem mutatott alkotással lehetett pályázni műfaji megkötések nélkül, „A kávézás élménye – rutin helyett rituálé” tematika mentén. A pályázatra összesen 300 alkotás érkezett, köztük számos festmény, rajz, szobor, textil- és bőrdíszmű, vers, zenei kompozíció, és még színdarab is született a kiírás hatására.

A szakmai zsűri tagja volt Szurcsik József, az MKE oktatója is, aki az alkotói pályázatot lezáró eredményhirdetésen és kiállításmegnyitón elmondta, hogy „a zsűri számára örömteli volt a feladat. A nagyszámú, valóban különleges és egyéni felfogású kreatív-művészeti alkotások szemléjén tapasztalható volt, hogy a kávézás új dimenzióit felfedezni kívánó alkotók valós, élményszerű inspirációs forrásként használták a kávé fogyasztásának különböző szintjeit. A beérkezett művek alapján kitűnik, hogy a különböző művészeti ágakban mennyire fontos szerepe van egy kreatív kihívásnak, egy tematikus pályázatnak. Jó volt látni, hogy az alkotók a művészet nyelvén hogyan öntötték formába elképzeléseiket és hogyan gondolkodnak a mindennapjainkat kísérő, hűséges társunkról, a testünket, lelkünket átjáró, melengető és inspiráló italról. A kávé illata, íze és élénkítő hatása mellett a kávézás szokásához köthető kellemes érzések és gondolatok láthatóan valóban megihlették a pályázatra jelentkező alkotókat."

Gratulálunk Sarfenstein Dittának, és további sikereket kívánunk!

Karácsonyi üdvözlet

Kedves Hallgatók!

Karácsonyi üdvözlet

A Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak kiemelkedő sikerei a Prückler & Co tervezőgrafikai pályázatán

1. helyezett: Orbán Izabella
2. helyezett: Borsi Panna

A Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak kiemelkedő sikerei a Prückler & Co tervezőgrafikai pályázatán

„A művészet határain túl” – MKE hallgatók szakmai kirándulása Bécsben

Az MKE Vizuális Művészet Tanszék vendégprofesszora, Martin Zetova szervezésében "A művészet határai" kurzuson részt vevő hallgatók szakmai kiránduláson vettek részt...

„A művészet határain túl” – MKE hallgatók szakmai kirándulása Bécsben

A 2024. évi általános szenátusi választások eredménye

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. évi általános szenátusi választás érvényes és eredményes volt.

A 2024. évi általános szenátusi választások eredménye

A Vign’Art Fesztivál pályázati felhívása

Kortárs művészet a champagne-i szőlőskertekben
Kiállítási lehetőség: 2025.05.16 – 09.21.

A Vign’Art Fesztivál pályázati felhívása

Természetművészeti pályázat

Nature Art Call 2025, Belgium
Jelentkezési határidő: 2025. január 10.   

Természetművészeti pályázat

PRESS PLAY

Megnyitó: 2024.12.04., 18:00
Helyszín: Eötvös10 Pincegaléria
Megtekinthető: 2024.12.05 – 2025.01.12

PRESS PLAY

SALTPUNK – Boruzs Boglárka

Megnyitó: 2024.12.12. 19:00
Helyszín: Vámház körút 11.
Megtekinthető: 2024.12.12 - 22.

SALTPUNK – Boruzs Boglárka

Hiányzó Tekintet – Révai Ilka elfeledett életműve

2024. november 15.–2025. június 1.
Megnyitó: 2024. november 14., csütörtök, 18:00

Hiányzó Tekintet – Révai Ilka elfeledett életműve

Ujvári János diplomadíj-pályázat 2024/25

jelentkezés határideje: 2024. december 2.

Ujvári János diplomadíj-pályázat 2024/25

Esterházy Art Award Magyarország 2025

Határidő: 2025.01.31.

Esterházy Art Award Magyarország 2025

Nyitott művtöri középiskolásoknak

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2024. októberétől is segítséget kíván nyújtani a művészet iránt fogékony középiskolások számára...

Nyitott művtöri középiskolásoknak

előKÉPZŐ 

A Magyar Képzőművészeti Egyetem felvételi előkészítő kurzusa

előKÉPZŐ 

IMDK – 2023/2024

„AZ ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁN, VALAMINT TUDOMÁNYOS MŰHELYEIN VALÓ RÉSZVÉTEL ÉS A LEBONYOLÍTÁSI FELADATOK ELLÁTÁSA”
Támogatói Okirat száma: NTP-HHTDK-23-0061

IMDK – 2023/2024

Interjúsorozat a Nemzetközi Hét kapcsán – Ito Toshimitsu

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2024. április 22-26. között rendezte meg nagy sikerű Nemzetközi Hetét.

Interjúsorozat a Nemzetközi Hét kapcsán – Ito Toshimitsu

Interjúsorozat a Nemzetközi Hét kapcsán – Agni Saraswati

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2024. április 22-26. között rendezte meg nagy sikerű Nemzetközi Hetét.

Interjúsorozat a Nemzetközi Hét kapcsán – Agni Saraswati

Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2024/2025-ös és 2025/2026-os tanév

Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására