Tölg-Molnár Zoltán: Tihany ’90

Tölg-Molnár Zoltán: Tihany ’90

Tölg-Molnár Zoltán: Tihany ’90

Megnyitó: 2024. november 14., 18:00
Megnyitja: Sturcz János művészettörténész, Várnagy Ildikó szobrászművész
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay terem (1062, Budapest, Andrássy út 69-71.)
Megtekinthető: 2024. november 15 – 2024. december 14., hétköznapokon és szombaton 10-18 óra között.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak közreműködésében elhangzik:
Jean Sibelius: Impromptu for Strings Op. 5
Előadják:
Zemplényi Zsófia - hegedű
Kovács Villő - hegedű
Szöllősi Kata - brácsa
Regenhart Anna Blanka – cselló

Látványtervező: Csanádi Judit
Arculat: Mészáros Zsuzsanna
Kurátor: Szuda Barna

Az idén, nyolcvan éves korában elhunyt Tölg-Molnár Zoltán munkásságában fordulópontot az 1990-es év hozott, amikor a festészet hagyományos eszköztárától eltávolodva, már szinte kizárólag papírral, pontosabban cellulózzal kezdett dolgozni. Figyelme ekkor fordult a relief szerű „képtárgyak” létrehozásának lehetőségei, a papírmerítés és a papírplasztika felé. Hogy miért éppen ezt az anyagot választotta, arról egy 1999-ben írt levelében így fogalmazott:

„Közel egy évtizede alkotótársam a zúzott papír, a papírmassza, ami megengedi, hogy gyúrjam, formáljam, tapasszam, színezzem, rábízva magam az anyag memóriájára, ami megmutatni és megőrizni képes a tehetségesnek mondható pillanatainkat.”

Ennek a rendkívüli technikának, ami az Egyesült Államokban alakult ki a 70-es évek elején, Magyarországon sokáig nem voltak követői. A 90-es években azonban már nálunk is népszerűvé vált az az elképzelés, hogy a papír nem csak a mű hordozója lehet, hanem médium, sőt, maga a mű. A Tihany ’90 című kiállítás Tölg-Molnár Zoltán művei mellett Bodóczky István és Körösényi Tamás, szintén papírból készült, azonos időben alkotott munkáit is bemutatja. A három művész pályája nem csak a szellemi rokonság, vagyis a közös médiumba vetett hit által kapcsolódik egymáshoz. További metszéspontjuk a tihanyi művésztelep, ahol a pedagógiai tevékenység mellett mindhárman aktívan alkottak.

A kiállítást előkészítő kutatás során több száz privát fotográfiát sikerült összegyűjteni. A felvételek többségén a művésztelep mindennapjai elevenednek meg. Életképek, amin az egykori oktatók és hallgatók alkotás vagy épp papírsárkány eregetés, focizás, főzés és egyéb tevékenységek közepette láthatóak. Az archív fotókat folyamatosan posztoljuk a Tihanyi Művésztelep néven létrehozott közösségi oldalainkon.

A kiállítást a Nemzeti Kulturális Alap és a Hungária Pezsgő támogatja.

Szabó Andrea RED-díjat nyert az RGB designversenyen

Szabó Andrea, a Képző Tervezőgrafika specializációjának oktatója RED-díjat nyert az idei versenyen.

Szabó Andrea RED-díjat nyert az RGB designversenyen

Nyílt Nap 2025: Vár a Képző!

Légy te is a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója!
Időpont: 2025.12.03., 10:00–14:00
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem

Nyílt Nap 2025: Vár a Képző!

Milinszki Boglárka: nem gondolni kollektív, nem gondolni privát

Megnyitó: 2025.11.14., 18.00
Helyszín: Kortárs Galéria Szabadka
Megtekinthető: 2025.11.15 – 12.31.

Milinszki Boglárka: nem gondolni kollektív, nem gondolni privát

Újabb elismerés és nemzetközi kapcsolat Kínában

prof. dr. Erős István rektor előadása Wuhanban

Újabb elismerés és nemzetközi kapcsolat Kínában

BARCSAY JENŐ TANULMÁNYI JUTALOM PÁLYÁZAT 2025/26 

A Művészeti Anatómia, Rajz- és Geometria Tanszék Pályázati felhívása
Pályázni 2025. december 14. éjfélig

BARCSAY JENŐ TANULMÁNYI JUTALOM PÁLYÁZAT 2025/26 

Fenntarthatóság és festőiség

Iski Kocsis Tibor Munkácsy-díjas festőművész előadása
Időpont: 2025.11.25. 11:00-12:00
Helyszín: MKE, Közösségi tér

Fenntarthatóság és festőiség

Vörös Botond Red Dot-díjat nyert Berlinben

Vörös Botond tervezőgrafikus, az MKE Illusztráció specializáció oktatója újabb Red Dot-díjat vehetett át Berlinben.

Vörös Botond Red Dot-díjat nyert Berlinben

Az eddigi legsikeresebb aukciójával zárta a jumpSTART programsorozatot a Magyar Képzőművészeti Egyetem

Az eddigi legsikeresebb aukciójával zárta a jumpSTART programsorozatot a Magyar Képzőművészeti Egyetem

Balla Dóra és Rozmann Ágnes az idei EIPF dubai kiállításán

Két oktatónk munkáját is beválogatták a rangos nemzetközi eseményre...

Balla Dóra és Rozmann Ágnes az idei EIPF dubai kiállításán

Place identity: In Between

Katarzyna Tereszkiewicz, a Székelyföldi Grafikai Biennálé különdíjasának kiállítása
Megnyitó: 2025.11.12., 18:00
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2025.11.13– 22.

Place identity: In Between

KÉNYTELEN EGYENSÚLY

GÁLHIDY PÉTER
Megnyitó: 2025.11.07., 17:00
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ
Megtekinthető: 2025.11.30-ig

KÉNYTELEN EGYENSÚLY

A HORIZONT LÉNYEGE

Megnyitó: 2025.11.07., 19.00
Helyszín: MAMŰ Társaság
Megtekinthető: 2025.11.07–28.

A HORIZONT LÉNYEGE

Tasnádi József: Vanityssimo

Megnyitó: 2025.11.11., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2025.11.12– 21.
!!! 2025.11.14-én 14:00 és 16:00 óra között a kiállítás nem látogatható !!!

Tasnádi József: Vanityssimo

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány, (Peter und Irene Ludwig Stiftung Aachen)

Határidő: 2025.11.21., 24:00

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány, (Peter und Irene Ludwig Stiftung Aachen)

Culture Moves Europe

A pályázati felhívásra 2026. április 30-ig, minden hónap utolsó napján éjfélig lehet jelentkezni.

Culture Moves Europe

György Péter

(1954 – 2025)

György Péter

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Megnyílt a Culture Moves Europe egyéni pályázata
Jelentkezési határidő: 2026.04.30-ig, minden hónap végéig.

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Az Epreskert rejtett arcai

– Exkluzív kultúrtörténeti séta a művészet kertjében Bóka B. Lászlóval
Időpontok: November végéig meghatározott pénteki és vasárnapi napokon

Az Epreskert rejtett arcai

Bécsben találkozik a Művészet és a Robotika

Pályázati felhívás az Arts & Robots at ICRA 2026-ra
Jelentkezési határidő: 2025.12.22.
Konferencia időpontja: 2026.06.01–05.
Helyszín: Bécs, Ausztria

Bécsben találkozik a Művészet és a Robotika

V. Művészkönyv Triennálé – Martin kiállítás Miskolcon

Helyszín: Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum (Rákóczi-ház)
Megtekinthető: 2025.10.11. – 11.16.

V. Művészkönyv Triennálé – Martin kiállítás Miskolcon

ÉV GRAFIKÁJA DÍJ '24

Megtekinthető 2025.11.21-ig
Helyszín: MKE, Kondor Béla Galéria

ÉV GRAFIKÁJA DÍJ '24

OKTÓBER

Megnyitó: 2025.10.14. 18:00
Helyszín: BTM Kiscelli Múzeum, Oratórium
Megtekinthető: 2025.10.15–2026.10.25.

OKTÓBER

Nap körül a csillagokban

Kiállításmegnyitó Gaál Józseffel
Megnyitó: 2025.10.12. 16:30
Helyszín: Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria
Megtekinthető: 2025.10.12. – 2026.01.04.

Nap körül a csillagokban

Finom illesztések – Golden Repair

Chilf Mária a Ludwig Múzeum kiállításán
Időpont: 2025.10.09., 18.00
Helyszín: Ludwig Múzeum
Megtekinthető: 2026.02.22-éig

Finom illesztések – Golden Repair

MKE Intézményi Művészeti Diákköri Műhely előkészítése és lebonyolítása – 2024/2025 – NTP-HHTDK-24-0080

2024. szeptember 1. – 2025. november 30.

MKE Intézményi Művészeti Diákköri Műhely előkészítése és lebonyolítása – 2024/2025 – NTP-HHTDK-24-0080