Nemzetközi báb-workshop a tihanyi művésztelepen Erasmus+ BIP program keretében

Nemzetközi báb-workshop a tihanyi művésztelepen Erasmus+ BIP program keretében

Nemzetközi báb-workshop a tihanyi művésztelepen Erasmus+ BIP program keretében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszéke szervezésében, Erasmus+ program keretében valósult meg az a nemzetközi BIP (Blended Intensive Programme), amelynek 2025. szeptember 15–19. között a tihanyi művésztelep adott otthont.

A programban három intézmény hallgatói vettek részt: az ír Dún Laoghaire Institute of Art, Design and Technology, az olasz Accademia di Belle Arti di Bari és a házigazda Magyar Képzőművészeti Egyetem. Összesen 26 hallgató vett részt a workshopon.

A hét folyamán különböző módszerekkel közelítették meg saját karaktereiket: kollázsokon majd kartonmodelleken keresztül vizsgálták a kifejezés eszközeit, végül pedig minden résztvevő egy teljes bábban formálta meg elképzelését. A nemzetközi együttműködés lehetőséget adott a hallgatóknak, hogy egymás szemléletmódjából inspirálódjanak, és közösen fedezzék fel a bábkészítés kreatív lehetőségeit.

A program szakmai vezetői Pajor Patrícia és Virág Vivien, a Látványtervező Tanszék oktatói voltak.
A képeket Alessandro Colasanto, Pajor Patícia, Porziana Catalano és Angela Varvara készítette.

Tomáš Marušiak: Strategies of AI Art

Az MKE Vizuális Művészet Tanszék eseménye
Időpont: 2025.10.07., 11:00
Helyszín: MKE, Közösségi tér

Tomáš Marušiak: Strategies of AI Art

Nemzetközi báb-workshop a tihanyi művésztelepen Erasmus+ BIP program keretében

Nemzetközi báb-workshop a tihanyi művésztelepen Erasmus+ BIP program keretében

Meghívó Tihanyi Ildikó Rita habilitációs előadására

Időpont: 2025.10.08., 09:00
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolája, előadóterem

Meghívó Tihanyi Ildikó Rita habilitációs előadására

 V. Természetművészeti Nyitott Műhely

Kiállításmegnyitó Vácrátóton
Megnyitó: 2025.10.05., 16:00
Helyszín: Nemzeti Botanikus Kert, Vácrátót vízimalom épületénél

 V. Természetművészeti Nyitott Műhely

jumpSTARt 2025 / MKE Hallgatói Aukció

Időpont: 2025.11.07., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

jumpSTARt 2025 / MKE Hallgatói Aukció

Erdőjáró

Forgács Genovéva, Korom Vivien és Polus Fanni csoportos kiállítása
Megnyitó: 2025.10.08., 18:00 
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2025.10.08– 18.

Erdőjáró

JÓKAI 200

GRAFIKAI PÁLYÁZAT
2025.10.08.reggel 9.00-ig

JÓKAI 200

Fiatal festészet-szobrászat 2025

Helyszín: Pécs, Zsolnay Negyed, m21 Galéria
Megnyitó: 2025.10.21., 18:00
Konferencia: 2025.10.22., 11:00
A kiállítás megtekinthető: 2025.10.22 – 11.23.

Fiatal festészet-szobrászat 2025

jumpstART 2025

Időpont: 2025. október  8–19.
Helyszín: Godot Kortárs Művészeti Intézet

jumpstART 2025

jumpstART 2025 / MKE az Art Market Budapesten

Időpont: 2025. október 16–19.
Helyszín: Art Market Budapest

jumpstART 2025 / MKE az Art Market Budapesten

Bojtos Anikó részt vett az Attingham Trust2025. 28. alkalommal megrendezett „Royal Collection Studies” nemzetközi kurzusán

Bojtos Anikó részt vett az Attingham Trust2025. 28. alkalommal megrendezett „Royal Collection Studies” nemzetközi kurzusán

Stróbl Alajos pályázat

Műteremhasználati lehetőség a Magyar Képzőművészeti Egyetem kollégiumában
Beküldési határidő: 2025.10.10.

Stróbl Alajos pályázat

Tehetség és támogatás: indul a jumpSTART 2025

A Magyar Képzőművészeti Egyetem programsorozata
Időpont: 2025.10.08– 11.07.

Tehetség és támogatás: indul a jumpSTART 2025

„A művészetnek külön nyelve van”

Együttműködési memorandum a Kárpátaljai Művészeti Akadámiával

„A művészetnek külön nyelve van”

Berze Imre: Elemi szempontok

Megnyitó: 2025.09.30., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem, Epreskert
Megtekinthető: 2025.09.30 – 10.10.

Berze Imre: Elemi szempontok

15. DUNARTCOM SOMORJAI NEMZETKÖZI MŰVÉSZTELEP 

A Dunartcom Somorjai Nemzetközi Művésztelep  tizenötödik alkalommal kerül megrendezésre Somorján 2025. szeptember 19. – szeptember 28. között...

15. DUNARTCOM SOMORJAI NEMZETKÖZI MŰVÉSZTELEP 

THE GREEN COULD

We (don’t) need (no) education!
Megnyitó: 202509.28., 18:00 
Helyszín: Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület
Megtekinthető: 2025.09.28. – 10.10.

THE GREEN COULD

Innovációs ösztöndíj – Indítsd el a saját ötleted!

Jelentkezési határidő: 2025.10.19.

Innovációs ösztöndíj – Indítsd el a saját ötleted!

Szabó Andrea Príma különdíjas

Szabó Andrea, az MKE Tervezőgrafika Specializáció oktatója elnyerte a Komárom-Esztergom vármegyei Príma-díj különdíját.

Szabó Andrea Príma különdíjas

A SZÓMA TUDATOSÍTÁSA II. / TEST FELÜLETEK

MKE Vizuális Művészet Tanszék kiállítása
Megnyitó: 2025.09.26., 19:00
Helyszín: MAMŰ Galéria
Megtekinthető: 2025.09.27 – 10.12.

A SZÓMA TUDATOSÍTÁSA II. / TEST FELÜLETEK

Pályázati felhívás Klebelsberg Kunó életének kutatására

Jelentkezési határidő: 2025. október 31.

Pályázati felhívás Klebelsberg Kunó életének kutatására

HIBA 2.0

ERDŐDY JÓZSEF ATTILA KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2025.09.17., 18.30
Helyszín: Három Holló Kulturális Központ
Megtekinthető: 2025.09.18 – 10.17.

HIBA 2.0

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Alkotói pályázat a XXXIV. Gyáli Téli Tárlatra

Leadási időpont: 2025.11.10–14.

Alkotói pályázat a XXXIV. Gyáli Téli Tárlatra

Mit jelent nekem a közösségem?

Westend kreatív pályázat művészeti hallgatóknak
Határidő: 2025. október 10. éjfél

Mit jelent nekem a közösségem?