Kurátorként vett részt a 2. Kommagene Bi̇ennálén dr. Erős István, az MKE rektora

Kurátorként vett részt a 2. Kommagene Bi̇ennálén dr. Erős István, az MKE rektora

Kurátorként vett részt a 2. Kommagene Bi̇ennálén dr. Erős István, az MKE rektora

Dr. Erős István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora volt a Törökországban megrendezett 2. Kommagene Biennále kurátora. A kétévente tartott esemény a kortárs művészet helyspecifikus, nemzetközi találkozója. Az idei biennálé tematikája a „rising” nevet kapta, amely a történelem és a kultúrák ciklikusságára utal, valamint a közelmúlt traumatikus eseményei után szükséges szellemi és gazdasági újjászületés fontosságára hívja fel a figyelmet.

Az Adıyaman tartomány, Törökország ezen különleges része – az Eufrátesz völgye – az emberi civilizáció bölcsőjének számít, ahol az évezredek során számos kultúra és birodalom hagyta ott lenyomatát, köztük az asszír, perzsa, római, bizánci, oszmán és kommagénéi civilizációk. Ez a gazdag történelmi örökség inspirálta a biennálé gondolatát, mely egy „képzeletbeli civilizáció” megalapítását célozta meg az Atatürk Gát akkumulációs taván található szigeten, Kahta közigazgatási területén. A biennálé keretében a művészek egy képzeletbeli kultúra és építészet nyelvét kutatták, valamint annak szimbólumait és törvényeit, miközben reflektáltak a helyszín történelmi dimenzióira, a természet ciklikus változásaira, valamint a régió építészeti, társadalmi, gazdasági és ökológiai kérdéseire.

A nemzetközi projektben részt vettek helyi művészek is, valamint Törökország számos nagyvárosából érkeztek alkotók. A helyi művészek közül szinte kivétel nélkül mindenki otthonát vagy családtagját vesztette a földrengésben, míg a nagyvárosokból érkező művészek közül sokan segédkeztek a földrengés utáni mentésben.

Az alkotók Adıyamanban készítették el műveiket, majd a szabadtéri helyszíneken installálták, környezetbe illeszkedően.

A műalkotások helyszínei: Nemrut-hegy, Severan-híd, Kahta vár, Karakush tumulus és a Lucian-sziget az Atatürk-gáton.

Résztvevő művészek: https://kommagenebienal.com/index.php/artists/

A Kommagene Biennale igazgatója Nihat Özdal, török költő.

Dr. Erős István kurátori munkáját Kopacz Kund, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Képzőművészeti és Művészetelméleti Intézet tanársegédje asszisztensként támogatta.

A kiállítás 2024. augusztus 24-től november 9-ig megtekinthető.

jumpstART / Art Market Budapest

Időpont: 2024. október 17 – 20.
Helyszín: Millenáris Park, B épület

jumpstART / Art Market Budapest

jumpSTART 

Időpont: 2024. október 17 – november 7. 

jumpSTART 

Walking Box Projekt

A Sichuan Fine Arts Institute (Kína) idén tavasszal közzétett ’Walking Box’ kreatív konténerdesign felhívására egyetemünk hallgatói közül többen pályáztak.

Walking Box Projekt

Face2Face

Gaál József, Szurcsik József, Ulrich Gábor, Verebes György közös kiállítása
Megnyitó: 2024.10.05., 16.00
Helyszín: Tessedik Sámuel Múzeum
Megtekinthető: 2024.10.06 – 11.09.

Face2Face

Balogh 48 – jegyzetek a művészetről, taníthatóságról és műalkotásokról

Könyvbemutató
Időpont: 2024. október 16., 16.30 óra
Helyszín: MKE, Könyvtár Levéltár és Művészeti Gyűjtemény nagy olvasóterme

Balogh 48 – jegyzetek a művészetről, taníthatóságról és műalkotásokról

Nyitott művtöri középiskolásoknak

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2024. októberétől is segítséget kíván nyújtani a művészet iránt fogékony középiskolások számára...

Nyitott művtöri középiskolásoknak

Új oktatónk Balla Dóra, Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész és kutató

2024. októberétől a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatói csapatát erősíti

Új oktatónk Balla Dóra, Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész és kutató

előKÉPZŐ 

A Magyar Képzőművészeti Egyetem felvételi előkészítő kurzusa

előKÉPZŐ 

IMDK – 2023/2024

„AZ ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁN, VALAMINT TUDOMÁNYOS MŰHELYEIN VALÓ RÉSZVÉTEL ÉS A LEBONYOLÍTÁSI FELADATOK ELLÁTÁSA”
Támogatói Okirat száma: NTP-HHTDK-23-0061

IMDK – 2023/2024

Meghívó Tóth Tamás komplex vizsgájára

időpont: 2024.10.04. 11:00
helyszín: MKE Doktori Iskola, Feszty-ház

Meghívó Tóth Tamás komplex vizsgájára

Káldi Katalin: Hét válasz

Megnyitó: 2024.10.08. 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz terem
Megtekinthető: 2024.10.08– 25.

Káldi Katalin: Hét válasz

Kategóriák. A besorolás deficitje

Szabó Attila DLA kiállítása
Megnyitó: 2024.10.05., 18:15
Helyszín: Nyíregyházi Városi Galéria
Megtekinthető: 2024.10.06 – 11.02.

Kategóriák. A besorolás deficitje

Nemzetközi interjúsorozat – Lidija Nikčević, a Montenegrói Egyetem Képzőművészeti Karáról

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2024. április 22-26. között rendezte meg nagy sikerű Nemzetközi Hetét.

Nemzetközi interjúsorozat – Lidija Nikčević, a Montenegrói Egyetem Képzőművészeti Karáról

PÁLYÁZAT –  Pezsgő design és megjelenés

A pályázatok beadási határideje: 2024.10.15.

PÁLYÁZAT –  Pezsgő design és megjelenés

GYŐRFFY László: 2+2=5

Megnyitó: 2024.09.12., 18:30
Helyszín: Várfok Project Room
Megtekinthető: 2024.09.13 – 10.31.

GYŐRFFY László: 2+2=5

Akit a saját sorsa bátorít föl

Kicsiny Balázs kiállítása
Megnyitó: 2024.09.12., 18:00
Helyszín: Art Department
Megtekinthető: 2024.09.12 –10.24.

Akit a saját sorsa bátorít föl

Sport a magyar művészetben

A regisztráció kezdete: 2024. május 28.

Sport a magyar művészetben

Interjúsorozat a Nemzetközi Hét kapcsán – Ito Toshimitsu

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2024. április 22-26. között rendezte meg nagy sikerű Nemzetközi Hetét.

Interjúsorozat a Nemzetközi Hét kapcsán – Ito Toshimitsu

Interjúsorozat a Nemzetközi Hét kapcsán – Agni Saraswati

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2024. április 22-26. között rendezte meg nagy sikerű Nemzetközi Hetét.

Interjúsorozat a Nemzetközi Hét kapcsán – Agni Saraswati

Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2024/2025-ös és 2025/2026-os tanév

Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

6th SEE Mosaics Konferencia

A regisztráció határideje: 2024. szeptember 30. éjfél (CEST)

6th SEE Mosaics Konferencia

Az Erasmus+ programban külföldi mobilitásban részt vevő hallgatók esélyegyenlőségi kiegészítő pénzügyi támogatására

Az esélyegyenlőségi támogatás célja, hogy a kiegészítő támogatás segítségével egyenlő lehetőséget biztosítson

Az Erasmus+ programban külföldi mobilitásban részt vevő hallgatók esélyegyenlőségi kiegészítő pénzügyi támogatására

ERASMUS+ OKTATÓI ÉS SZEMÉLYZETI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Oktató és nem oktató munkatársak részére európai és Európán kívüli intézményekbe

ERASMUS+ OKTATÓI ÉS SZEMÉLYZETI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS