Szilák Andrea és Csorba-Simon István: Le van hullva a gyümölcs

Szilák Andrea és Csorba-Simon István: Le van hullva a gyümölcs

Szilák Andrea és Csorba-Simon István: Le van hullva a gyümölcs

Megnyitó: 2024.november 21., 18:00
Helyszín: CEU (1051, Budapest, Nádor utca 11.)
Megtekinthető: 2024. november 22 – december 7., K-Szo 12:00 -18:00 óra között
Finisszázs: 2024. december 7.

Az ipari társadalmak kialakulásának kezdetével, az ember munka- és szabadidejét elsősorban a termelés ritmusa és az ehhez segítségül hívott technikai berendezkedés strukturálja. Az idő mértékegységei kézbe vehetővé váltak, viszont ezzel egyidejűleg a természetből levezetett és általa meghatározott tér-és időbeli tényezők - a napok és évszakok ciklikus változása, földrajzi, geopolitikai viszonyok, stb -, jelentősége csökkent. Az egymásra utaltsági viszony nem tűnt el ugyan teljesen, szükséges azonban felmérnünk a kapcsolat átalakulásának természetét, hiszen mindeközben a megfigyeléseken alapuló szokások, a változásoknak köszönhetően absztrakt formulákká, a ráépülő tárgyi kultúránk pedig enigmatikus anyagi örökséggé válik. Urbánus terek és a természet, egyszerre képezik az elidegenedés és az autentikus lét alternatíváit: a technikai környezet által teremtett keretek között az organikus és ciklikus folyamatok újra felfedezett egységét megtalálását, - betölteni a fogaskerék szerepét, egy tökéletlen, folyamatosan kavargó kaotikus rendszerben.
Szilák Andrea és Csorba-Simon István kiállítása az emberi és nem-emberi létezők egymásról való gondoskodását, az elmélyült figyelmet, valamint az ezekből kialakult hétköznapi rítusokat, a képi dokumentáció, a természetes és a művi megformáltság bűvöletében létrehozott és beemelt tárgyak komplex együttesén keresztül mutatja be.


Csorba-Simon István szerteágazó munkáinak közös metszetét és koherenciáját az idő különböző módokon történő érzékelése, megismerése és a benne lévő helyünk keresése adja. Ez az emlékezés, rögzítés, elmélyülés, időhúzás és várakozás formáit öltheti magára a munkákkal való foglalkozás közben, kigondolásuk lassú folyamatában. Leginkább rajzzal és fényképészettel dolgozik. A mindennapok apró, mulandó pillanatait keresi művei alapjául, alig-észrevehetőségüknél megfogva s kiemelve őket a lebegő intim térbe. A finom odafigyeléseken alapuló és személyes indíttatásból, érzésekből is táplálkozó munkák készítése során lecsupaszítja az emlékeket, gondolatokat és élményeket, miközben más rétegekbe ágyazva visszaépíti őket, így vonva be a nézőt, olvasót az elvont narratívába, hogy feltegye a gondolatindító kérdést: mi történhetett és hová tartunk?
Szilák Andrea gyakorlatának gondolatisága, környezeti reflexiói, az installáció és az environment egységes, ám azon belül fluid határokkal rendelkező formájában jut leginkább kifejezésre: ez magába koncentrálja az átmenetiséget, és a nyomhagyás
vágyának emberi, intuitív és poétikus módjait. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója, tanulmányai során a kultúrát (annak szellemi-tárgyi örökségét, környezetét, írásos hagyományát és jelrendszereit) az emberi gondolkozás lenyomataként vizsgálja. A különféle kapcsolódó történetek, és a narratív identitás felépítésének valós és fikciós része közötti kapcsolata érdekli, a folyamat, mely során számba vesszük értékeinket, valamint szembesülünk kulturális, történeti, identitásbeli veszteségekkel.


“Csend van, rádióm sincs. Azt sem tudom, mi történik. De most már gondolom, rendben lesz ott is, itt is. Most már csak nem lesz több harc. Egy hét is eltelt, hogy nem ültem egyedül, hogy kicsit nézzek. Nekem ez kell. Kell nézzem a természetet, akkor ki tudok valamit kombinálni. Hogy s mint lehet fejleszteni a növényen. De ahhoz nekem nézni kell nyugalomba. Mert egy hétig csak szaladgáltam, intéztem, kísértem, csitítgattam, nyugtattam mindenkit. Most nézem a szép nagy kerek leveleket meg a fekete fatörzset, mert vizes minden, és feketének látszik. Kell nekem is gyűjteni az erőt, hogy álljak fel, s menjek neki a mai napnak. De jólesik nézni a fát meg a dolgos madarakat. Mindenki tudja a dolgát. Csak kár, hogy mind le van hullva a gyümölcs, nem volt ki felszedje. Nekem nem szép a gyümölcs a földön. Olyan mint mikor nincs gazdája a földnek. Az nem szép. Még a vadalmafa a mezőben is csúf. Inkább egye fel valami állat.” /Tompa Andrea: Omerta/

Ajánld fel adód 1%-át a Képzőnek

2026-ban is lehetőség van arra, hogy a személyi jövedelemadó civil szervezetek számára felajánlható 1%-ával a Magyar Képzőművészeti Egyetemet támogassuk.

Ajánld fel adód 1%-át a Képzőnek

Krizsán-díj 2026

Nemzetközi lehetőség végzős hallgatóknak
Pályázati határidő: 2026.07.06., 12:00

Krizsán-díj 2026

Interpretációs kísérlet – Niobé

Erős Apolka szobrászművész kiállítása
Megnyitó: 2026.05.07., 18:00
Helyszín: Etyeki Műhely Alapítvány
Megtekinthető: 2026.05.08– 06.12.

Interpretációs kísérlet – Niobé

ÍZÉ –  Szabó Ádám osztályának kiállítása 2. kör

Megnyitó: 2026.04.29., 18:00 
Helyszín: Magyar Műhely Galéria
Megtekinthető: 2026.04.30– 05.20.

ÍZÉ –  Szabó Ádám osztályának kiállítása 2. kör

Szabadtéri kiállítással tiszteleg Strobl Alajos életműve előtt a Várkert Bazár

Borovi Dániel művészettörténész tárlatvezetésével nyílt meg a Strobl Alajos életét és munkásságát bemutató Képmás szobrokkal című szabadtéri tárlat.

Szabadtéri kiállítással tiszteleg Strobl Alajos életműve előtt a Várkert Bazár

Kónya Béla Tamás DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2026.04.30. 14:00
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Kónya Béla Tamás DLA-doktorjelölt doktori védése

Beretvás Csanád: Főleg kövek (Organikus változatok)

Megnyitó: 2026.04.28., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2026.04.29– 05.08.

Beretvás Csanád: Főleg kövek (Organikus változatok)

IZÉ CÍMMEL NYÍLIK A SZABÓ ÁDÁM OSZTÁLY KIÁLLÍTÁSA

Megnyitó: 2026.04.24., 18:00 
Helyszín: MAMÜ Galéria
Megtekinthető: 2026.04.24. – 05.15.


IZÉ CÍMMEL NYÍLIK A SZABÓ ÁDÁM OSZTÁLY KIÁLLÍTÁSA

Ezüstgerely 2026

Regisztráció indulása: 2026.06.01.

Ezüstgerely 2026

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

2026. ÁPRILIS 20-30.

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

Sikeresen szerepeltek hallgatóink az IMDK-n – 30 továbbjutó az OTDK-ra

Sikeresen szerepeltek hallgatóink az IMDK-n – 30 továbbjutó az OTDK-ra

Sikeresen szerepeltek hallgatóink az IMDK-n – 30 továbbjutó az OTDK-ra

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány ösztöndíjpályázata – kiállítás és eredményhirdetés 

Eredményhirdetés: 2026.04.27., 10:30
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2026.04.20– 30.

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány ösztöndíjpályázata – kiállítás és eredményhirdetés 

GO! - a Képgrafikusok Olgyai Viktor Egyesületének kiállítása nyílik

Időpont: 2026.04.16., 12:00
Helyszín: MKE, Kondor Béla Galéria
Megtekinthető: 2026.04.30-ig

GO! - a Képgrafikusok Olgyai Viktor Egyesületének kiállítása nyílik

A Magyar Képzőművészeti Egyetem e-learning platformja

onlineoktatas.mke.hu

A Magyar Képzőművészeti Egyetem e-learning platformja

Előadás az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállításról (3. rész)

Időpont: 2026.05.19., 18:00
Helyszín: MKE Könyvtár, Levéltár és Művészeti Gyűjtemény

Előadás az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállításról (3. rész)

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

A Fulbright Bizottság az idén az alábbi kategóriákban hirdet ösztöndíjakat a 2027-2028-as tanévre az Egyesült Államokba.

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

Fiatal festészet, szobrászat, grafika – Budapest - Eger - Pécs 2026 címmel kiállítás nyílik az egri, budapesti és pécsi képzőművész hallgatók alkotásaiból

Megnyitó: 2026.03.25. 17:00
Megtekinthető: 2026.03.26– 05.02.

Fiatal festészet, szobrászat, grafika – Budapest - Eger - Pécs 2026 címmel kiállítás nyílik az egri, budapesti és pécsi képzőművész hallgatók alkotásaiból

Párhuzamos autonómiák címmel nyílik kiállítása Klimó Károlynak és alkotótársainak a Barcsayban

Megnyitó: 2026.03.31., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2026.2026.03.31 – 05.02.

Párhuzamos autonómiák címmel nyílik kiállítása Klimó Károlynak és alkotótársainak a Barcsayban

TRANSZFORMÁCIÓ / INTERPRETÁCIÓ címmel nyílik Erős Apolka szobrászművész és Szabó Klára Petra képzőművész kiállítása

Megnyitó: 2026.03.14., 12:00
Helyszín: Alföldi Galéria
Megtekinthető: 2026.03.15 – 05.03.

TRANSZFORMÁCIÓ / INTERPRETÁCIÓ címmel nyílik Erős Apolka szobrászművész és Szabó Klára Petra képzőművész kiállítása

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

A Képző epreskerti kerítéskiállítása
Időpont: 2025.02.17-től az év végéig 0-24 órában látogatható
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert, kerítés

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pályázati határidő:2026.02.02 – 2027.01.29.

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

előKÉPZŐ

MKE Core10 Kurzusok – Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Én és az akt modell

Drozdik Orshi Orsolya, a Képző alumnija, Munkácsy- és Prima Primissima díjas képzőművész kiállítása
Megnyitó: 2026.01.24. 17:00
Helyszín: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Patkó Imre Gyűjtemény, Vastuskós ház
Megtekinthető: 2026.08.30-ig

Én és az akt modell

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Időpont: 2026.01.22., 14.00
Helyszín: Lengyel Intézet

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Culture Moves Europe

A pályázati felhívásra 2026. április 30-ig, minden hónap utolsó napján éjfélig lehet jelentkezni.

Culture Moves Europe

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Megnyílt a Culture Moves Europe egyéni pályázata
Jelentkezési határidő: 2026.04.30-ig, minden hónap végéig.

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

OKTÓBER

Megnyitó: 2025.10.14. 18:00
Helyszín: BTM Kiscelli Múzeum, Oratórium
Megtekinthető: 2025.10.15–2026.10.25.

OKTÓBER

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2025/2026-ös és 2026/2027-es tanév
(KA171-es projektek esetében 2027/2028-as tanévig).

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására