Kósa János: Rajzok és festmények 

Kósa János: Rajzok és festmények 

Kósa János: Rajzok és festmények 

Megnyitó: 2024. szeptember 13. 17:00
Beszédet mond: Kecskés László Csongrád Város Képzőművészetéért Alapítvány kuratóriumi elnöke
Közreműködik: Csák László hangász
Helyszín: Csongrád Galéria (6640 Csongrád, Szentháromság tér 8.)
Megtekinthető: 2024. szeptember 13-tól szeptember 28-ig
Nyitvatartás: kedd-péntek 9:00-12:00 óra, valamint 13:00-17:00 óra és szombat 9:00-12:00 óra között.


„Az utóbbi néhány évben a művészi tevékenységemben bizonyos változások zajlottak le. Ez a kiállítás ezekről a finom elmozdulásokról próbál beszámolni, ezeket próbálja meg nyomon követni.
A kiállításon egyszerre láthatók régebbi, nagyobb méretű vásznaim és újabb keletű papírmunkáim. Ezek ebben a térben párbeszédet folytatnak egymással. A nagyobb, ha úgy tetszik, patetikus és demonstratív műformáról való áttérés a kisebb lélegzetvételű, kevésbé nagyszabású, ám inkább lírai és talán közvetlenebb műforma irányába – erről a jelenségről próbál meg számot adni az itt kiállított anyag. Egyre többet rajzolok ugyanis.”
Kósa János

MKE Doktori Iskola program

2024. október 15. kedd

MKE Doktori Iskola program

jumpstART / Art Market Budapest

Időpont: 2024. október 17 – 20.
Helyszín: Millenáris Park, B épület

jumpstART / Art Market Budapest

jumpSTART 

Időpont: 2024. október 17 – november 7. 

jumpSTART 

Walking Box Projekt

A Sichuan Fine Arts Institute (Kína) idén tavasszal közzétett ’Walking Box’ kreatív konténerdesign felhívására egyetemünk hallgatói közül többen pályáztak.

Walking Box Projekt

Face2Face

Gaál József, Szurcsik József, Ulrich Gábor, Verebes György közös kiállítása
Megnyitó: 2024.10.05., 16.00
Helyszín: Tessedik Sámuel Múzeum
Megtekinthető: 2024.10.06 – 11.09.

Face2Face

Balogh 48 – jegyzetek a művészetről, taníthatóságról és műalkotásokról

Könyvbemutató
Időpont: 2024. október 16., 16.30 óra
Helyszín: MKE, Könyvtár Levéltár és Művészeti Gyűjtemény nagy olvasóterme

Balogh 48 – jegyzetek a művészetről, taníthatóságról és műalkotásokról

Nyitott művtöri középiskolásoknak

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2024. októberétől is segítséget kíván nyújtani a művészet iránt fogékony középiskolások számára...

Nyitott művtöri középiskolásoknak

Új oktatónk Balla Dóra, Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész és kutató

2024. októberétől a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatói csapatát erősíti

Új oktatónk Balla Dóra, Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész és kutató

előKÉPZŐ 

A Magyar Képzőművészeti Egyetem felvételi előkészítő kurzusa

előKÉPZŐ 

IMDK – 2023/2024

„AZ ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁN, VALAMINT TUDOMÁNYOS MŰHELYEIN VALÓ RÉSZVÉTEL ÉS A LEBONYOLÍTÁSI FELADATOK ELLÁTÁSA”
Támogatói Okirat száma: NTP-HHTDK-23-0061

IMDK – 2023/2024

Meghívó Tóth Tamás komplex vizsgájára

időpont: 2024.10.04. 11:00
helyszín: MKE Doktori Iskola, Feszty-ház

Meghívó Tóth Tamás komplex vizsgájára

Káldi Katalin: Hét válasz

Megnyitó: 2024.10.08. 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz terem
Megtekinthető: 2024.10.08– 25.

Káldi Katalin: Hét válasz

Kategóriák. A besorolás deficitje

Szabó Attila DLA kiállítása
Megnyitó: 2024.10.05., 18:15
Helyszín: Nyíregyházi Városi Galéria
Megtekinthető: 2024.10.06 – 11.02.

Kategóriák. A besorolás deficitje

Nemzetközi interjúsorozat – Lidija Nikčević, a Montenegrói Egyetem Képzőművészeti Karáról

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2024. április 22-26. között rendezte meg nagy sikerű Nemzetközi Hetét.

Nemzetközi interjúsorozat – Lidija Nikčević, a Montenegrói Egyetem Képzőművészeti Karáról

PÁLYÁZAT –  Pezsgő design és megjelenés

A pályázatok beadási határideje: 2024.10.15.

PÁLYÁZAT –  Pezsgő design és megjelenés

GYŐRFFY László: 2+2=5

Megnyitó: 2024.09.12., 18:30
Helyszín: Várfok Project Room
Megtekinthető: 2024.09.13 – 10.31.

GYŐRFFY László: 2+2=5

Akit a saját sorsa bátorít föl

Kicsiny Balázs kiállítása
Megnyitó: 2024.09.12., 18:00
Helyszín: Art Department
Megtekinthető: 2024.09.12 –10.24.

Akit a saját sorsa bátorít föl

Sport a magyar művészetben

A regisztráció kezdete: 2024. május 28.

Sport a magyar művészetben

Interjúsorozat a Nemzetközi Hét kapcsán – Ito Toshimitsu

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2024. április 22-26. között rendezte meg nagy sikerű Nemzetközi Hetét.

Interjúsorozat a Nemzetközi Hét kapcsán – Ito Toshimitsu

Interjúsorozat a Nemzetközi Hét kapcsán – Agni Saraswati

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2024. április 22-26. között rendezte meg nagy sikerű Nemzetközi Hetét.

Interjúsorozat a Nemzetközi Hét kapcsán – Agni Saraswati

Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2024/2025-ös és 2025/2026-os tanév

Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

6th SEE Mosaics Konferencia

A regisztráció határideje: 2024. szeptember 30. éjfél (CEST)

6th SEE Mosaics Konferencia

Az Erasmus+ programban külföldi mobilitásban részt vevő hallgatók esélyegyenlőségi kiegészítő pénzügyi támogatására

Az esélyegyenlőségi támogatás célja, hogy a kiegészítő támogatás segítségével egyenlő lehetőséget biztosítson

Az Erasmus+ programban külföldi mobilitásban részt vevő hallgatók esélyegyenlőségi kiegészítő pénzügyi támogatására

ERASMUS+ OKTATÓI ÉS SZEMÉLYZETI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Oktató és nem oktató munkatársak részére európai és Európán kívüli intézményekbe

ERASMUS+ OKTATÓI ÉS SZEMÉLYZETI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS