„A halottak élén” – Major János világa
Major János: Élő síremlék, 1973
„A halottak élén” – Major János világa
„A halottak élén” – Major János világa
Magyar Képzőművészeti Egyetem
2013.03.13. – 2013.04.13.
Megnyitó: 2013. március 12-én 18 órakor a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében
Köszöntőt mond: Prof. Kőnig Frigyes Dr. habil DLA, rektor
A kiállítást megnyitja: Marosi Ernő művészettörténész
Kurátor: Véri Dániel
Projekt koordináció (MKE): Lázár Eszter és Kozma Éva
Major János
Major János (1934–2008) művészetét a nagyközönség kevéssé ismeri, szakmai körökben azonban a magyar neoavantgárd, az Iparterv-generáció legendás alakjaként tartják számon. Ugyan 1989 óta több alkalommal volt egyéni kiállítása, monografikus igényű bemutató mindezidáig nem jött létre. Ezt a hiányt pótolja – legalábbis részben – „A halottak élén” – Major János világa című tárlat.
Tematikus kiállításról van szó, amely korlátozott számú művön keresztül nyújt hiteles betekintést az életműbe. A választott szempont a művész minden alkotói periódusa számára releváns, így az oeuvre legkisebb közös többszörösének tekinthetjük. Az elmúlás témája, valamint a temetők különös, esetenként groteszk világa hamar felkeltette Major érdeklődését, a korai fotókat később body art és konceptuális munkák követték, majd a temetői ikonográfia grafikai recepciója. Major sírkőfotói a hetvenes években komoly hatást gyakoroltak Huszárik Zoltánra, míg a Kis Varsó csoport főként Majorral foglalkozó művének alapmotívuma is sírkőhöz kapcsolódik. A zsidó temetők témájával egyes műveken összekapcsolódik a tiszaeszlári vérvád, amelynek művészi feldolgozásai közül Major munkája (Scharf Móric emlékezete, vaskarc, 1966) kiemelkedik mind összetettsége, mind korai dátuma miatt.
A kiállított művek sora értelmezhető traumát jelentő élmények feldolgozásaként is. Legyen szó a Majort és családját is érintő holokausztról, az 1956-os forradalomról, vagy éppen a társadalmat felkavaró tiszaeszlári vérvádról, a művész minden esetben megtalálta a módját annak, hogy a tragikus eseményeket művészetének ihletforrásaként használja. Erre a művészi stratégiára utal az Adytól kölcsönzött cím is.
A kiállítás kronologikusan és tematikusan épül fel. Az első szekció az Erőltetett menet (1955), amely egyszerre utal Radnótira és a művész édesapjára, aki munkaszolgálatosként halt meg. Ezután szerepel az 1956-os forradalom az Akasztott emberrel (1957) és vázlataival. A harmadik szekció a tiszaeszlári vérvádé, itt a Scharf Móric emlékezetének (1966) két változata áll a középpontban. Ezt követik a sírkőfotók, valamint a hatvanas évek végétől-hetvenes évek elejétől az előbbiek felhasználásával készült, konceptuális művekként számon tartott munkák. Az első termet az 1973-as, balatonboglári Élő síremlék zárja, amely Major egyetlen body art munkája.
Kevéssé közismert tény, hogy a művész 1976-tól a Budapesti Történeti Múzeum grafikusaként dolgozott. A budavári gótikus szoborlelethez készült rekonstrukciók közül a tárlaton szerepelnek mind szín-, mind formai rekonstrukciók (1976, illetve 1986 után). A nyolcvanas évektől az önmagát karikaturisztikusan, erotikus utalásokkal megjelenítő, illetve perspektíva-csalódásra építő grafikákból is szerepel néhány, így látható a Don Juan és a kőszobor című képregény (1988), több Önsíremlék, illetve egy tematikusan kapcsolódó koincidencia, a Memorial of Platonic Love (2005). A kiállítást két, bemutatott munkákhoz kapcsolódó film zárja, a részben Major sírkőfelvételeinek hatására született A piacere című, Huszárik Zoltántól (1976), illetve Erdély Miklóstól a Verzió (1979–1981), amely több ponton is a Tiszaeszlárt feldolgozó vaskarccal állítható párhuzamba.
Véri Dániel
Eseménynaptár
A kiállítást kísérő kétnyelvű katalógus bemutatójának időpontja később kerül meghatározásra, a kötetet Beke László művészettörténész mutatja majd be.
március 12. (kedd) 18.00
„A halottak élén” – Major János világa
A kiállítást megnyitja: Marosi Ernő, művészettörténész
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay Terem, 1062 Budapest, Andrássy út 69–71.
március 14. (csütörtök) 21.00
Tilos Rádió, Alkotás útja: Major János munkássága, beszélgetőpartnerek: Horváth Balázs, Sugár János, Véri Dániel.
március 18. (hétfő) 17.00
A kurátor tárlatvezetése a kiállításon.
március 20. (szerda) 13.40
Kapcsolódó program: A Sakter polka és társai: a tiszaeszlári vérvád zenei szubkultúrája, Véri Dániel előadása az Identitás-kreációk a művészetben II. című konferencián.
Helyszín: ELTE Művészettörténeti Intézet, Fülep Lajos terem (Főépület, I. 112.), 1088 Budapest, Múzeum körút 4–8.
március 27. (szerda) 18.00
Hatvanas évek: Major János grafikái, kerekasztal-beszélgetés Maurer Dóra, Véri Dániel és további meghívottak részvételével.
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay Terem, 1062 Budapest, Andrássy út 69–71.
április 2. (kedd) 17.00
A kurátor tárlatvezetése a kiállításon.
április 4. (csütörtök) 18.00
A tranzit. hu kapcsolódó rendezvénye: Zsidó identitás és holokauszt trauma, kerekasztal-beszélgetés.
Helyszín: Majakovszkij 102., a tranzit. hu nyitott irodája, 1068 Budapest, Király utca 102.
április 4. – május 10.
A tranzit. hu kapcsolódó kiállítása: Tabutéma – válogatás Major János műveiből.
Helyszín: Majakovszkij 102., a tranzit. hu nyitott irodája, 1068 Budapest, Király utca 102. (Látogatható előzetes bejelentkezés alapján: +36305702034.)
április 10. (szerda) 18.00
Tiszaeszlár: Németh Hajnal Hamis vallomás c. művének vetítése és ehhez kapcsolódó beszélgetés.
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Vetítőterem, 1062 Budapest, Andrássy út 69–71.
április 13. (szombat) 12.00
A kurátor tárlatvezetése a záró kiállításon.
Marosi Ernő: Major János: A halottak élén
A cím Ady idézet: ennek a kiállításnak az egyetlen olyan eleme, amelynek kölcsönzése, tekintve az idő és a kontextus különbségét, magyarázatot igényel. Ady Endre A halottak élén című, életében utolsóként megjelent kötete négy évvel a Ki látott engem? után jelent meg, a háború előérzetét, majd az első világháború borzalmait követő nagy versekkel. A kötet címadó verse tartalmazza ennek az érzésnek egyik világos megfogalmazását: „Most leltem meg a csapatom,/ Az Életből kikényszerültet”. Ady pesszimizmusát („Véres, szörnyű lakodalomba / Részegen indult a Gondolat”) még enyhítette, hogy nem tudhatta: a világ egy újabb harmincéves háború és jóvá nem tehető tapasztalatok előtt áll. Tragikus érzését és undorát enyhíti társának jelenléte: „Nézz, Drágám, rám szeretve, / Téged találtalak menekedve / S ha van még kedv az aljas világban: / Te vagy a szívem kedve.”. – A halottak élén járni is avantgarde helyzet. De összehasonlíthatatlan a Major János avantgarde-jával.
Ennek jellemzésére helyesebbnek találom Körner Éva 1997-es, benső barátságból fakadó, egyszerre találó és aggódó jellemzéséből néhány mondatot kölcsönözni. Az IPARTERV-kiállítás részvevőiről írva állapítja meg: „A csoport közös vonása a tagadás volt, de látensen ott élt a remény, hogy a végleges, halálos döfés olyan rombolást hoz létre, amely humuszt teremt a tiszta, az új fogantatására. Major volt az egyetlen, aki abszolút negatív szemléletű maradt.” – Világfelfogásának két elemét emelte ki; mindkettő homlokegyenest ellentéte az Adyénak. Az egyik, hogy „… élesen, kegyetlenül harcolt, de a pengét önmaga ellen is fordította. Miért vádolta önmagát is? Mert még utólag is elfogadta a rejtett magyar játékszabályt, hogy aki zsidó, az gyenge is, azt alaptalan vádakkal vádolhatják: azt hogy bűnbak.” S a másik: „»János és a nők« … Kizsákmányolói annak a János-személyiségnek, amelyet magáról felrajzolt.” S az eredmény „az ítélet: »Major antiszemita és pornográf!«” Körner Éva kulcsot keresve Major János bűnbak-szerepet évezredes örökségként vállaló, azt – a vád mindkét elemét – önkínzóan elemezve eltúlzó attitűdjére, talán még nem volt egészen teljes tudatában, s különösen nem dokumentációja birtokában annak, hogy a kettős vád megfogalmazásában politikai- illetve erkölcsrendészeti cinikus manipulációk (a „kis magyar pornográfia” kultúrája) nagy szerepet játszottak. A cinizmusra adott cinikus válasz mint védekezési taktika?
Ennek az attitűdnek, a magányos harcos stratégiájának kialakulásával és alakváltozásaival foglalkozik ez a kiállítás, amely változatlanul ki van téve az „antiszemita és pornográf” jelzők hamari, minden más megfontolást megelőző adományozásának, s ezzel az elutasításnak. Büszke vagyok arra, hogy rendezője a tanítványom az ELTE művészettörténet szakán és doktori iskolájában. Ez a mostani kiállítás egy még csak 79 éve született emberről – kortársunkról! – egy készülő doktori disszertációnak szánt monográfia mellékterméke és bizonyítási kísérlete. Kérem, fogadják befogadásra kész szemmel, magyarázatra nyitott elmével Véri Dániel válogatását, a kiállításban és a hamarosan megjelenő katalógusban található interpretációját.
Magam csak meglehetősen későn, 1976-1978 tájától, a Zsigmond-kori szobrok töredékeiből álló 1974-es lelet feldolgozásában Zolnay László munkatársaként ismertem meg személyesen Major Jánost, aki akkor már nem hasonlított arra a dinamikus, kemény avantgarde művészre, akire kortársai korábbról emlékeztek. Túl volt már többszöri rendőrségi meghurcoltatásán, túl emberi kapcsolatainak felbomlásán, túl a pszichiátriai kezelésen is: rejtőzködő, csendes szavú, a Budapesti Történeti Múzeum padlásszintjén berendezett munka- (inkább rekeszét, mint) szobáját csak kávéivásra és dohányzásra hagyta el. Ő lett bizonyos mértékig a régészek szeme, dolga az volt, hogy lerajzolja, amit elé tettek. Zolnay eredetileg – nagyon helyesen – azt kívánta tőle, hogy a sok festés, aranyozás többnyire csekély és, mint előre látható volt, hamarosan elpusztuló nyomait rajzokon rögzítse, s akvarellel lavírozott rajzokon adja vissza – anélkül, hogy az eredetiket meg kellene hamisítani – ezek egykori színes megjelenését. Bravúros fotórealista rajztechnikája erre kiválóan alkalmassá tette, a rajzoló fürkésző szeme aztán elenyészett formákat is felfedezett a töredékeken; Major Jánost aztán a ház ügyesebb régészei sorra kérték fel leleteik ugyanilyen agnoszkálására és dokumentálására, Idővel a rekonstrukciókból sajátos, gyakran fotónagyításokat olajfestményként továbbfejlesztő, önálló kompozíciók is születtek: a színes vagy festetlen szobrok álló alakokként, rendszerint sötét tónusú, díszletszerű térbeli dobozokban, különös, éles megvilágításban. A 20. század első harmada metafizikus festészetének, egy vele járó különös, kellemetlenül szorongató hangulatnak reinkarnációja jelenik meg ezekben a művekben. Egy-egy internacionális gotikus lovagot Leporello is megszólíthatna: „O statua gentilissima del Gran Commendatore!” – és nem tévedne. Major ezekben a művekben saját, korábban a síremlékek világában szerzett tapasztalatait, majd hamarosan a temetői motívumgyűjtés gyakorlatát is folytatta, s maga is Don Giovanni jelmezében ironizált különös szenvedélyén, fényképezőgépével támadva az örök asszonyi szépséget, és fordított Pygmalionként fogadva sikeresen életre keltett Galateájától a jól irányzott seggberúgást.
Az 1980-as években – részben a múzeumi foglalatosság nyomán – mintegy körkörösen, ahogyan a sötétben, viharban és ködben bolyongók, visszatért korábbi munkáihoz: a realista elemekkel felfokozott hatású karikatúra-kompozíciókhoz – ki ne érezne felhőtlen nevetés helyett viszolygást harsány, olykor trágár hangnemük miatt? – a szürrealista indíttatású konceptekhez, olyan kompozíciókhoz, amelyeket a hetvenes évek egy mélypontján meglehetősen szisztematikusan megsemmisített, híven ahhoz a büszke szokásához, hogy nem teljes értékű műveit rendszeresen irtotta. Erről már 1967-ben beszámolt a nagy, mindig érzékeny felfedezőnek, Frank Jánosnak. Frank János úgy mutatta be őt, mint akit a képzőművészek fiatal létére máris mesterükként tisztelnek. Az 1950-es évek elejének Képzőművészeti Főiskoláján tanulta meg a fotografikus hűségű és illúziót keltő festés, rajzolás eljárásait, majd kirúgatása után, Koffán Károly grafikai osztályában fordult a mélynyomású sokszorosító technikákhoz, a médiummal való kísérletezéshez. Megvolt – s nemcsak a szocreál historizálás elvei szerint – a Koffán osztályát 1956-ban végző Kondor Bélával, a szintén Ék Sándor osztályát látogató Maurer Dórával közös lelkesedése a klasszikus grafika hangneme iránt: Frank Jánosnak Dürert és Grünewaldot említette. És kifejtette neki meggyőződését is, hogy „Már a puszta, csiszolatlan lemez levonatának is van egy sajátos tónusa… Olyan hatású grafikai felületet ad ez, mint a külváros füstös levegője. Ez az én világom.” – majd beszámol kísérletezéséről, a vaskarccal szerzett tapasztalatairól.
Fel kell figyelnünk arra, ahogyan ekkor a sokszorosítás művészetét dícsérte: „Olyasmi ez, mint a könyvnyomtatás: sokszorosított igazság”. – Egy kereső művész jelmondata ez. Az írott szöveghez való viszonya mindig megmaradt, a stílus változott: expresszivitás a Radnóti sorsát idéző rajzban, a Derkovitsot és Goyát egyszerre idéző, Köztársaság-téri akasztott rézkarcán, a szürrealizmus egyszerre borzalmat, triviális iszonyt és az ösztönélet alantasságait vegyítő homályát a tiszaeszlári témakört feldolgozó grafikákon. Tabukat törnek meg ezek a művek, s nemcsak a mózesi második parancs ábrázolási tilalmának, hanem a közízlésnek és a társasági illemnek az értelmében is: a kimondhatatlant, az öntudat alattit, az elfojtottat firtatják vagy tárják ki – mindig öniróniával is.
Ennek a tabutörésnek morbid tárgyává válik az elmúlás is: a temetői gyűjtés eredményei kispolgárok félig, jól-rosszul elfojtott gyászának dokumentumai, az isteni teremtéssel versengő alakteremtés helyett emberi vacakok, rollerek, iskolatáskák, csupa olcsó tömegtermék fotón, manipulált fotónyomatokon vagy grafikákon, amelyek mindezeket alávetik „a külváros füstös levegője” fentebb említett hatásának. Soha környezeti pollúciót így nem azonosítottak a tónusfestészet médiumával! A kész tömegtermék Major számára mindenekelőtt a gondolattalan miliő tartozéka: nem sokkal később ebben áll vitája a pop art-ról Lakner Lászlóval és Jovánovics Györggyel is. Ő mindenekelőtt a koncept art művelője: emlékezzünk: a „sokszorosított igazságé”. Ebbe az irányba terelik az 1970-es évek elejének nevezetes akciói: Beke László 1972-ben teszi közzé és elemzi sírkőfotóinak gyűjteményét, az ugyancsak általa kezdeményezett Elképzelés-projektben is egy olyan fejtegetéssel vesz részt, amelynek kiindulópontja egy bizonyos Kubista Lajosnak és családjának farkasréti síremléke. Eredménye pedig egy – ráadásul engedély nélkül – külföldre jutatott, különös szillogizmus, amelynek végeredménye az, hogy Budapesten ugyan nagy emberek születtek, itt még semmilyen izmus nem született, s mivel ez tény (bár nem az!) egyedül a Fact-art születhetett (volna) Budapesten. Egy másik szillogizmus szerint „Magyarországon kiváló férfiak születnek és külföldön halnak meg / külföldön nagy eszmék születnek és Budapestre jönnek meghalni / Budapest egy eszme necropolisa” – elég ok a nyomozásra.
1973-ban, a balatonboglári kápolnában a body art-tal is kísérletezik. A talapzat egy sírkő, azon áll – a fényképek szerint változó gesztusokkal – a csak egy ágyékkötőt viselő Major, egy Pravdával (lásd már 1967-ben: „sokszorosított igazság”) a lába alatt, mintegy az igazság talaján állva. S Major (Neufeld) Jancsi, alias Avrahám ben Jichák bugyután érzelgős sírfelirata: „Művészetedért éltél / Annak martyrja lettél”. – Nem tévedett nagyot. csak akkor, amikor jó temetői szokás szerint elővéste a feliratban: 1934-19.. – Major János 2008-ban halt meg, csak öt éve. Kortársunk ő, akit egész életének hű társa, a halál itt is megtréfált.
Marosi Ernő fenti megnyitószövegének szerkesztett változata az Új Művészet 2013. áprilisi számában jelent meg.
Kölcsönző intézmények:
Budapesti Történeti Múzeum
Magyar Tudományos Akadémia, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Intézet, Adattár
Petőfi Irodalmi Múzeum
Kölcsönző magánszemélyek: Major Borbála és Major Rebecca, Veres Júlia, valamint további magánszemélyek.
Főtámogató: Nemzeti Kulturális Alap
További támogatók:
Artpool Művészetkutató Központ
C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány
Erdély Miklós örökösei
Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, Sajtó- és Fotóarchívum
Előzetes sajtómegjelenés:
Balázs Kata: „A halottak élén – Major János világa” (Interjú Véri Dániellel, a kiállítás kurátorával) Műértő 3 (2013), 6.
A kiállítás facebook oldala:
https://www.facebook.com/pages/Major-János-világa/134718436701774
